Az alapítványról
 
 

A Magyar Közbeszerzési Alapítványt, mint közhasznú szervezetet 2007-ben azzal a céllal hozták létre alapítói, hogy átfogó segítséget nyújtson a közbeszerzésekkel kapcsolatban felmerülő feladatok ellátása során a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó ajánlatkérőknek, hiszen a jogszabály értelmezése, naprakész ismerete, gyakorlati alkalmazása nem kis kihívást jelent annak felhasználói számára.

A szakmai segítség szándékával az Alapítvány megalakította a Magyar Közbeszerzési Klubot, amelynek térítésmentesen tagjává válhat bármelyik települési önkormányzat, intézmény, valamint egyéb ajánlatkérő szervezet.

A regisztrált klubtagok számára az Alapítvány teljeskörű szolgáltatást nyújt a közbeszerzési feladatok tervezéséhez, megvalósításához, valamint kiemelt hangsúlyt helyez a közbeszerzéssel kapcsolatos oktatásokra és továbbképzésekre.

A Magyar Közbeszerzési Alapítvány alapításától fogva részt vesz a kistérségi és önkormányzati fórumokon, ahol előadások keretében ismerteti meg az érintett szervezeteket munkájáról és szolgáltatásairól.

Az Alapítvány felé a klubtagok részéről többször megfogalmazódott az az igény, hogy a jelenlegi szolgáltatások mellett a közbeszerzési értékhatár alatti vásárlások, szolgáltatás megrendelések, valamint építési beruházások esetében is szívesen alkalmaznának egyszerű és takarékos beszerzési módszereket. A Magyar Közbeszerzési Alapítvány ezen felkéréseknek eleget téve megalkotta, és működteti az Elektronikus Beszerzési Piactér, valamint a Beszerzési Aranykártya rendszereket, amelyek alkalmazásával a felhasználók kivétel nélkül egyszerűbben és hatékonyabban intézhetik közbeszerzési értékhatár alatti beszerzéseiket.

Amennyiben az Önök szervezete még nem vette igénybe a Magyar Közbeszerzési Alapítvány szolgáltatásait, úgy kérem ismerkedjen meg az Alapítvány munkájával, és csatlakozzon a Magyar Közbeszerzési Klub tagjai közé!

dr.Schablauer Péter
a Magyar Közbeszerzési Alapítvány
kuratóriumának elnöke